Fajtaleírás

Származási hely:
Franciaország.

A bordeaux-i dog egy igen erős, zömök felépítésű kutya. Az őrző védő kutyák táborának egyik legrusztikusabb képviselője. 

Általános megjelenés :
 Tipikus konkáv vonalvezetésű, rövidfejű molosszus. A bordeaux-i dog  nagyon izmos, erős kutya, összmegjelenése harmonikus. Felépítésében a földhöz áll közelebb, ami azt jelenti, hogy a szegycsont-föld távolság kissé kevesebb, mint a mellkasmélység.
Köpcös, atlétikus, impozáns, tiszteletet parancsoló.

Fontos arányok :
A testhossz (a váll legelso pontjától a far leghátsó pontjáig mérve) aránya a marmagassághoz 11/10.
- A mellkasmélység meghaladja a marmagasság felét.
- A fang maximális hossza a fej hosszának harmada.
- A fang minimális hossza a fej hosszának negyede.
- A kanok fejkerülete többé kevésbé megegyezik a marmagassággal.

Mozgás :
Annak ellenére, hogy molosszus, elég rugalmas. A sétáló kutya mozgása rugalmas, földközeli, térölelő. A hátsó lábakból erős lökések, a mellső végtagok térölelő mozgása jellemzik, különösen ügetésnél, ami előnyben részesített mozgásmód. Az ügetés felgyorsulásakor a kutya hajlik arra, hogy a fejét lejjebb engedje, ilyenkor felső vonala előre hajlik, és a mellső mancsok a középsíkhoz közelítenek ; mellső lábaival hosszúakat lép.
Galopp, rövid függőleges mozgással. Megiramodva, földközelben mozogva, nagy sebesség elérésére képes rövid távon.

Súly :
- Kanok : legalább 50 kg

Pascal

- Szukák : legalább 45 kg

Zafira

Tulajdonságok:
Bátor és tántoríthatatlan kutya. 
A bordeaux-i dog kiváló házőrző és családi kutya, nyugodt, kiegyensúlyozott, nagyon ragaszkodó és kedveskedő a családjához, idegenekkel szemben barátságos, nyitott. A bordeaux-i dog nyugodt, magas ingerküszöbbel rendelkező fajta Kifogástalan társas viselkedésű, gyerekekkel jóindulatú, türelmes, és többedmagával is jól tartható. A család minden tagját szereti, igen ragaszkodó természetű, gyengéd és hűséges. A háziállatokkal jól megfér, bár ehhez a megfelelő idejű szocializáció elengedhetetlen. 
Hajlamos az önfejűségre, az  érzékeny kolosszus a legjobban a szeretetteli, következetes nevelésre reagál, elég a hangfekvés, hogy megtanítsuk a kutyának, mit szabad és mit nem. A keménység csak elrontja. A bordeaux-i dog, ha egyszer megnevelték, engedelmes, nem hajlamos a csavargásra. Tanításához sok türelem, szeretet és kitartás szükséges.
A bordeaux-i dog kitűnő őrző- és védőkutya, amely sohasem támad ok nélkül, és megbízható érzékkel rendelkezik a komoly fenyegetés észleléséhez. Nagyon meggyőzően tudja védeni a család portáját.(Kifutóban tartásra alkalmatlan!!)Nem ugat sokat, de ha kiengedi öblös hangját annak bizony oka lehet. 
A szőrzetének ápolása egyszerű, vedlési időszakban gumikefével gond nélkül eltávolíthatók a kilazult szőrszálak. Mozgásigénye átlagos, napi néhány sétáltatással beéri. Ennek ellenére tartása elsősorban családi házba javasolt. Kissé érzékeny a melegre, könnyen hőgutát kap, így nagyon  oda kell rájuk figyelni nyáron.
Filmekben és a televízióban való szereplésük miatt sajnos divatba jöttek, ezért vásárlásnál a legnagyobb gondossággal kell eljárni!

 A csontozat gyors növekedés okozta károsodásainak, mint a diszplázia, elkerülésére már kölyökkortól egészen felnőttkorig átgondolt táplálásra és mozgatásra van szükség. 

Történelem:
Már a keltáknak is voltak nehéz, harcias dogjaik vagyonuk megvédésére és nagyvadvadászatra. Hogy angol dogok (masztiffok) jöttek a kontinensre, vagy Dél-Franciaország dogjai kerültek Angliába, ma már aligha lehet megmondani. Mindenesetre Franciaországban éppen olyan népszerűek voltak az állatviadalok, mint Angliában, és a fajták keresztezésére biztosan sor került, feltehetőleg még spanyol dogok is kerültek bele. 

Az 1880-as évek végén, amikor még közel sem volt olyan egységes a fajta külleme, mint napjainkban, a három legnépszerűbb változat egyike éppen a párizsi típus volt, a toulouse-i és a bordeaux-i mellett. Az első írásos emlék a fajtáról 1863-ból származik, mikor az első francia kutyakiállítást rendezték a párizsi Jardin d'Acclimatationban.
 Az esemény inkább még csak egyfajta kutyabemutató volt, nem mai értelemben vett kiállítás, de a lényeg, hogy már bordeaux-i dogok is szerepeltek. A nyolc, még eléggé eltérő küllemű dog közül egy Magenta nevű szuka lett a győztes, akit egyidejűleg Párizs városának különdíjával is kitüntettek, egy 150 frankot érő aranyéremmel. Magenta marmagassága 70 cm volt, színe pedig rőtes árnyalatú szürke. Ezután 1883-ig nincs újabb adat a fajtáról. Ezekben az években még nem alakult ki a fajta egységes, végleges külleme, egymástól nagyon különböző egyedek is léteztek még, és nem kevésbé eltérőek voltak a korabeli tenyésztők nézetei az ideális tulajdonságokról. Némelyikük például az ollós harapást, mások a tétreharapást preferálták; nem kevesebb vita övezte a maszk kérdését is.
 A már említett három fő típus - Parisien, Toulousian, Bordelais - keveredéséből alakult ki napjaink bordeaux-i dogja. A toulouse-i kutyák teste hosszabb volt, kisebb csontokkal. A párizsi kutyák fogazata ollós harapással záródott, míg a többi dognak általában 1-2 centiméteres előreharapása volt. A tenyésztők végül az előreharapás mellett döntöttek, ami ma is fajtajelleg.
Érdekes, hogy Nagy-Britanniában a Kennel Club nem is olyan régen, csupán 1997-ben ismerte el hivatalos fajtaként a bordeaux-i dogot, pedig már 1893-tól jelentek meg bírói beszámolók a Kennel Club Gazette-ben olyan kiállításokról, ahol ezek a nagy, vörös kutyák is szerepeltek, sőt 1897-ben önálló fajtaklub is alakult. 1895-ben egy John Proctor vagy Antwerp nevű úr publikálta tapasztalatait a The Stock Keeperben "Dél-Franciaország harcikutyáiról". Bizony, a bordeaux-i dog számára sem volt menekvés, nem csak hadi- és vadászkutyaként használták, hanem viadorebként is. Bikák, medvék, vadkanok és jaguárok (!) ellen kellett felvennie a harcot. Szerencsére volt békésebb foglalkozása is, a mészárosok tulajdonuk őrzése mellett marhahajtásra használták kutyáikat. Az állatviadalok betiltásával és a hajtás iránti igény csökkenésével általános őrző-védő szerepet töltött be a bordeaux-i dog. Az első komoly szakmai cikk, és egyben az első fajtaleírás a fajtáról, 1896-ban jelent meg Pierre Mégnin állatorvos tollából, aki az Elevuer (Tenyésztő) című folyóiratot szerkesztette. Mégnin az általa 1863 és 1895 között látott és ismert példányok szintézisét fogalmazta meg. 
A világ kutyásai Henry de Bylants "The Breeds of Dogs" c. munkájából ismerhették meg széleskörben a bordeaux-i dog jellemzőit. Mégnin egyébként a barna maszkot részesítette előnyben a feketével szemben, mert szerinte utóbbi a bullmasztiffal történt keresztezés eredménye. Erre a kérdésre egyébként máig nem sikerült megnyugtató választ találni: vajon a bullmasztiff a bordeaux-i dog egyik őse, vagy fordítva? Esetleg mindkét fajta körülbelül egy időben, egymással párhuzamosan alakult ki? 
Az viszont biztos, a modern bordeaux-i dog megalkotójának J. Kunstler professzort tartják, aki többek között összehasonlító anatómiával foglalkozott a bordeaux-i egyetemen, és 1910-ben publikálta "Etude critique du Dogue de Bordeaux" c. munkáját a fajtáról. Nagyon kritikusan bírálta a fajta típusváltozatait, és Mégninnel szemben ő a fekete maszkot pártolta. A fajta harmadik nagy mentora Raymond Triquet, aki az 1950-es végén találkozott egy bordeaux-i doggal, César de la Croix Coupée-val, és teljesen beleszeretett a fajtába. Attól kezdve mindent megtett az imádott fajta fejlődése és népszerűsítése érdekében, így furcsa módon éppen egy észak-franciaországi keltette új életre a déli fajtát.

Triquet személyében értékes pártfogóra talált a bordeaux-i dog; a professzor számos szótár és kiadvány szerzője, a nyelvtudomány doktora, egyetemi tanár, sőt a Brit Rend tiszteletbeli tagja. Hosszú kutatómunka után, 1997-ben jelent meg átfogó munkája, a "La Saga de Dogue de Bordeaux". A jelenleg is érvényben lévő standard elsősorban Triquet munkájának eredménye.
Az 1970-es évektől folyamatosan nőtt a fajta népszerűsége Franciaországban, míg 1970-ben csupán 66 kölyök született, 1980-ban 250. A bordeaux-i dog a XX. században két fajta kialakításában is közrejátszott: a japán tosa és az argentin dog ereiben is csörgedezik némi francia vér.
Habár az Egyesült Államokban az AKC még nem ismerte el hivatalos fajtaként, a bordeaux-i dog nagyon népszerű fajta. Dr. Philip Toddnak tulajdonítják az első bordeaux-i dogok érkezését az Egyesült Államokba, az 1960-as években.
Néhány elkötelezett tenyésztő gondos munkájának köszönhetően ma már számos világszínvonalú bordeaux-i dog él az Államokban. A Dogue de Bordeaux Society mindent megtesz a fajta érdekében, a 2000-es Speciality kiállításukon nem kisebb személyiség, mint maga Raymond Triquet volt a bíró. Várhatóan még 2010 előtt az AKC is hivatalosan elismert fajtának minősíti a bordeaux-i dogot.

Oldal: Fajtaleírás
Bordeaux-i dog, a masszív francia - © 2008 - 2024 - bordeaux-idog.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat